Menü Bezárás

17 különös felfedezés, amire az internetezők válasz találtak

Bármelyik nap megtörténhet, hogy valami izgalmas/érdekes dologgal találkozol, de mégsem tudod megfejteni, hogy mégis mire való. Ott vannak pl. a nagyszülők házában található régi tárgyak, melyeket mi már nem ismerünk, hiszen egy újabb, hasznosabb megoldás miatt feledésbe kerültek. Szerencsére azonban, hála az internetnek, pofonegyszerű segítséget kérni a számunkra ismeretlen dolgok felismerésében,  az internet nyomozó pedig rendkívül jó munkát végeznek.

“Egy macskából műtöttem ki, valamilyen fémes anyagból készült. Ötlet?”

Egy 22. kaliberű golyó, ami valószínűleg valami máson is áthatolt, így nem okozott súlyos károkat a macskának.

“A Google térképeken találtam, a munkahelyem tetején.”

Pókdaru.

“Nagyapám holmijai közt találtam, fogalmam sincs, hogy mi lehet ez..”

Falra akasztható konzervnyitó.

“Furcsa földek északra a Sacremento repülőtértől.”

Mesterségesen kiépített mocsárvidék a vadon élő állatok számára, valamint öntözésre is használhatóak.

“Három üvegnyi ilyen színes kockát találtam, valami folyadékkal. Könnyen olvadnak, de nincs illatuk és nem gyúlékonyak.”

Lávalámpa töltelékek.

“Az ágyam alatt találtam, tudja valaki, hogy mi ez?”

Egy sárgás fojtópók maradványa.

“A medencénkből halásztuk ki, olyan, mintha egy UFO tojása lenne..”

Egyszerűen csak egy zselatin kapszula, vitaminokat és gyógyszereket árulnak benne. A nedvességtől megpuhul.

“Tudja valaki, hogy ez pontosan mire való?”

Raclette sütésre használható.

“Fogalmam sincs, hogy mire való, a gyerekek kapták az iskolában..”

Hiszed vagy sem, ez egy hóemberépítő csomag.

“A kórház egyik oldalára vannak felszerelve, ötletek?”

Vészhelyzeti zuhanyzó, kémiai balesetek, fertőzés, stb. estére.

“Nem is vettem észre először, de az automatás kávém alján volt.”

Az automata csövének szórófeje.

“Norvégiában nyaralunk, és egy ilyen “kockára” lettünk figyelmesek. Mik ezek?”

A 20. század elején kezdték kiépíteni ezeket a tárolókat, komposztra és homokra, hogy könnyebben széthordják a havas utakon, megkönnyítve utak rendben tartását.

“Háborús bomba lenne?”

Pontosan, egy második világháborús 81mm mortar. Lehetséges, hogy még mindig működőképes, szóval csak óvatosan.

“Van egy lyuk a tejes dobozok oldalán, és még mindig nem jöttem rá, hogy mi az..”

A nyomás csökkentésé miatt van ott.

“Nem tudom, hogy mit jelent, és eddig féltem megkérdezni.”

Ne ijesztgesd a flamingókat. Rengeteg ember rájuk ijeszt, hogy elrepüljenek, csak azért, hogy lefotózzák azokat.

“A parton találtam, néha megrázkódik.”

Meztelen tengeri pillangó.

“A padlómon találtam, ne mondjátok, hogy valami csótány féleség páncélja..”

Haver, én a helyedben futnék.. nagyon úgy néz ki, hogy egy csörgőkígyó levedlett csörgője..

loading...