Menü Bezárás

18 tanár, kinek találékonysága és odaadása díjat érdemel

Tanárnak lenni egyáltalán nem könnyű feladat, mondhatni, hogy egyesek számára inkább életstílus, mint munka. Hatalmas felelősséggel jár, és bizony hatással vannak a diákjaik jövőjére. Ha visszaemlékszel – szerencsés voltál – talán neked is az eszedbe jut egy tanárod, aki egy picivel többet tett az osztályért, mint mások. Most következő hőseink pedig pontosan ilyenek, hiszen találékonyságukkal és odaadásukkal kiemelkednek az átlagból.

Egy oklahomai második osztályos osztályfőnök, kinek ruháját a diákjai díszítették ki

Emlékezetből felrajzolta a világtérképet

Kinsey French, gyógypedagógus és diákjai az esküvőjén

Kémia tanár beöltözve Walter H. White-nak, a Totál szívás c. sorozat főszereplőjének

Egy brazil tanárnő olyan frizurát csináltatott, mint az egyik diákja, akit pont a frizurája miatt cikiztek

Abraka-dabra

Tanár & diák egymásra találása egy tornádó után – Moore, Oklahoma

Higiéniai ellátmányok a diákoknak

Carl Schneider, egy alapiskolás tanár, aki a tanítás után hazakíséri a diákjait

Az egyik lány diákja épp a mosdóban cigizik

Történelem tanár rendesen beleéli magát a Keresztes háborúba

Dél-Karolinai “Úriemberek klubja” – olyan diákok számára, akiknek sajnos nincs édesapjuk

Egyből érdekesebb a biológia

Íme a floridai Chris Ulmer, és speciális figyelmet igénylő osztálya. Minden órát 10 perc dicsérettel kezdik, egymást dicsérve. A tanár azt állítja, hogy segíti a diákjai önbizalmát és önbecsülését.

EZ ITT SPÁRTA!

Iskola a híd alatt, Új-Delhi. Rajesh Kumar Sharma “nyitotta” meg ezt az ingyenes iskolát a város szegény gyerekei számára.

A ghánai tanár, aki megtanította a gyerekeket egy hagyományos táblán az Office-t használni. A tettére felfigyelt a Microsoft, és küldtek is pár gépet az iskolának.

Egy iráni kölyök, aki rák miatt a kórházban fekszik, de a tanárja nem hagyja, hogy lemaradjon

loading...