Menü Bezárás

20 kép, amit eddig csak a radiológusok láttak. És most te is megteheted

124 évvel ezelőtt Wilhelm Conrad Röntgen véletlenül felfedezte a röntgenfelvételeket, ami többek között hozzájárult az emberi test „átvilágításához”. Azóta a tudomány pedig megállíthatatlanul fejlődik: a tudósok feltalálták a CT és MR vizsgálatot, a testünk pedig hirtelen egy nyitott könyvvé változott.

Nyitottság ide vagy oda, az emberi test még így is számtalan meglepetést képes okozni, különösen a hétköznapi emberek számára. Ennek bizonyításaképp összeszedtünk néhány olyan képet, melyekhez hasonlót csak az orvosok láthattak korábban.

A kislány ragaszkodott hozzá, hogy a kedvenc játéka is rajta legyen a röntgenfelvételen. Most már tudod, hogy néz ki Peppa malac röntgenképe.

Egy dohányos ember tüdejéről készült számítógépes tomográf.

A képen látható beteg az emfizéma (légszomj) nevű tüdőbetegségben szenved, vagyis a tüdeje nem tud elegendő oxigént megmozgatni.

Egy gyakorlatot végző tornászról készült számítógépes tomográf.

Így néz ki az emberi szívverés.

Szilikonmel.lről készült MRI.

A (fejlesztési stádiumban lévő) nagy teljesítményű tomográf segítségével láthatóvá válnak az agyi erek.

Kontraszt: a bal oldali egy normál kézről készült röntgenkép, a jobb oldali egy jódba mártott kezű ember röntgenképe.

A radiológiában jód alapú anyagokat használnak kontrasztként.

Szóval így változik egy gyermek keze az életkor haladtával.

Hogyan néz ki az emberi test a különféle szkennelési technikákkal.

Ezért nem jó ötlet hagyni, hogy a gyermek apró mütyürökkel játsszon.

B-sejtes lymphomában szenvedő beteg PET-vizsgálata. A bal oldalon látható a kemoterápia előtti, a jobb oldalon a kemoterápia utáni eredmény.

Műkörmös személy kezéről készült röntgenkép.

Így változik az agy egy ember élete során. A jobb oldali személynek Alzheimer-kórja van, ami agysorvadást okozott.

Az emberi szív számítógépes angiográfja.

Szülés közben készült MRI.

Állkapocsmozgásról készített fluoroszkópia.

Végezetül pedig egy polidaktiliaval (sokujjúság) született páciens lábáról készült röntgenkép.

Bónusz: erről a fej brokkoliról készült MRI pont úgy néz ki, mint egy tűzijáték.

via

loading...