Menü Bezárás

21 fotó, ami bizonyítja, hogy a bolti dolgozók élete sem egy leányálom

Ha az ember betér egy boltba, rendszerint jobbra-balra lézengő eladókkal találkozhat, akik mintha alibiből pakolásznak néha valamit a polcokon. Ez azonban csak a látszat, vagy inkább haláltusa, mely annak az eredménye, hogy szegény dolgozók előtte már a szívüket-lelküket kihajtották, és most már csak a megváltó halálért esedeznek. Éppen ezért, hogy egy kicsit a külsős emberek is beleláthassanak a boltban dolgozó emberek életébe, hoztunk néhány képet, melyek végére érve garantáltan mindenki más szemmel tekint majd a kereskedelmi szektorban dolgozó névtelen hősökre…

1. A Glamour és Joy napok gondoskodnak róla, hogy idegösszeomlást kapjon az ember.

2. A vevő a leghátsó olívaolajat szerette volna, mert ugye az ‘mindig frissebb, mint amit előre raknak’. Így vagy úgy, de ki is szedte végül…?

3. És akkor tartsd szemmel, hogy nem-e loptak közülük… ?

4. Ha valahol, akkor a gyerekosztályon aztán különösen felemelő a munka.

5. Persze józan paraszti ésszel az ember azt gondolná, hogy vagyunk már annyira kulturáltak a 21. században, hogy ha leveszünk valamit a polcról, akkor legalább megpróbáljuk visszatenni azt a helyére…

6. …de időről-időre bebizonyosodik, hogy sajnos nem.

7. Legalább tette volna zsebre, vagy ette volna meg akkor már azt is b**meeg… ?

8. Az est fénypontja mindig akkor jön el, amikor végre minden apró kis [email protected] visszakerült az eredeti helyére, hiszen ekkor következik csak a felmosás, amelytől minden nap egy kicsit meghal az ember.

9. Black Friday idején kicsit olyan érzésünk lehet, mintha egy állatkertben sétálva hirtelen kinyílnának a ragadozók ketrecei.

10. Nincs jogod azt mondani, hogy ‘kemény napod volt ma a melóban’, amíg nem próbáltál meg leszedni egy begerjedt nőt az utolsó darab akciós LED tévéről.

11. A ruhaboltok egyik csodája: sosem tudhatjuk, mi vár ránk a próbafülkében.

12. Ha ‘szerencsénk’ van, még akár egy ottfelejtett emberrel is találkozhatunk.

13. És akkor a vevő megkérdezi, hogy ‘tudnál-e mutatni neki ebből egy 36-ost?!’… A szemedben pedig új értelmet nyer a “tű a szénakazalban” kifejezés.

14. Ez a papír azt hiszem, hogy mindent elárul a bolti dolgozók életéről.

15. A legszebb az egészben, hogy nyitáskor, minden üzlet, minden polc így néz ki.

16. Patyolat tisztaságúak ilyenkor az üzletek.

17. Persze mindezekből a vevők nagy része már nem sokat láthat…

18. …hiszen, amikor ők érkeznek, már nem így…

19. …hanem így néz ki a termékek legjava.

20. A legjobbak persze a gyerekek, akik mindig gondoskodnak róla, hogy amíg a “figyelmes” anyuka vásárol, csináljanak egy kis extra melót a dolgozóknak.

21. Végezetül tehát ne csodálkozzunk, ha a bolti dolgozók is megpróbálják a saját módjukon viszonozni azt a fajta ‘kedvességet’, amit ők kapnak a vásárlók részéről…

loading...