Menü Bezárás

6 dolog, amit a férfiak próbálnak titokban tartani a nők előtt

A férfiak a mindennapok során mindig próbálnak magabiztosnak és erősnek tűnni, éppen ezért nem szívesen beszélnek olyan dolgokról, amik esetleg az ellenkezőjére utalnának. Általában a hölgyekre szokták azt mondani, hogy igazán összetett és bonyolult a lelki világuk, a gondolkodásmódjuk, azonban a férfiaknak is megvannak a maguk rejtett sajátosságaik. Néhány férfi most megosztotta velünk ezeket a titkokat, hogy a nők is jobban beleláthassanak a férfi lélek rejtelmeibe.

1. Nekik is szükségük van támogatásra

A nők gyakran jönnek azzal, hogy nem kapnak elég figyelmet a párjuktól, ám ezzel nincsenek egyedül. Hajlamosak azt gondolni a férfiakról, hogy erősek, mint a kő, pedig nekik is szükségük van arra, hogy néha valakinek kiöntsék a szívüket és vigasztaló szavakra találjanak.

2. Néha időt kell hagyni nekik a semmitevésre

Ahogy a nőknek szükségük van néha arra, hogy csak magukkal törődjenek, úgy a férfiak is igazán megérdemlik ezt. Hiszen mindenkinek jól eshet egy kis magány, feltöltődés. A különbség talán az, hogy a nők és a férfiak teljesen más dolgot csinálnak ez alatt az idő alatt.

3. A férfiak nem szeretnek minden kis aprósággal foglalkozni

Persze ez furcsa lehet egy nőnek, hiszen ők minden részletre görcsösen odafigyelnek, mindig mindent túlagyalnak, de el kell fogadni, hogy a férfiaknál ez egyáltalán nem így működik. Emiatt természetesen sokkal kevésbé stresszesek, hiszen a végeredményt nézik. Talán érdemes lenne az ő életszemléletüket követni?

4. Szeretnek értelmetlen dolgokon gondolkozni, hogy kikapcsolhassák az agyukat

Gyakran előfordul, hogy egy férfi morcosnak tűnő arccal maga elé mered, mire egy nő reakciója általában az, hogy biztos valami nyomja a lelkét. Pedig a férfiak többsége szeret marhaságnak tűnő dolgokon akár órákat is filozofálni, szóval nem kell mindig rosszra gondolni.

5. Mindig lecsekkolják a nőket

Hiába van egy férfinek barátnője, ösztönösen megnéznek más nőket. És ebben nincs semmi szégyellni való. Hiszen ez nem azt jelenti, hogy a párjukat nem találják vonzónak, ez csupán beléjük van kódolva, ilyen a természetük. Szóval nőként jobb, ha nem szólsz rájuk, inkább figyelmen kívül hagyod a dolgot, vagy részt veszel a játékban és Te is megdicséred a lányt, akit méreget.

6. Nekik is vannak félelmeik

Hiába mutatják magukról, hogy milyen erősek és határozottak, sokszor ők is bizonytalanok egy-egy döntésükkel kapcsolatban. Ugyanúgy hajlamosak ráparázni dolgokra és félnek egyes helyzetektől.

loading...