Menü Bezárás

9 furcsa tény, amely megmutatja, milyen csodálatos a női test

Tény, hogy a női test legérdekesebb időszaka az, mikor egy újabb élet növekszik bennük, hiszen rengeteg változás megy végbe rajtuk és bennük. Ám nem ez az egyetlen, ami érdekesség és csodálatossá teszi őket, hanem vannak más dolgok is, mint például, hogy a hormonok nagy hatást gyakorolnak a hangulatra, vagy, hogy sokkal jobban tudják elemezni más emberek arcát, mint a férfiak. Természetesen ez csak néhány a sok közül. Mai cikkünkben 8 pontba gyűjtöttük össze, hogy mi az, ami lehengerlővé és érdekessé teszi a női nemet. Lehet, hogy párat ebből nem is gondoltál volna.

1, Az egyik kebel nagyobb, mint a másik.

Egyetlen nőnek sem szimmetrikusak a keblei, csak van akinél jobban látszik az eltérés, van akinél viszont kevésbé. Eltérés lehet a mellszövet, vagy akár a bőr rugalmasságában is, ám nem kell aggódni, ugyanis ez teljesen normális dolog.

2, A nő teste drasztikusan átalakul várandósság alatt.

Egy gyermek kihordása kemény feladat, ezt minden olyan nő megerősítheti, aki egyszer volt már terhes. A női test több és látványos változáson megy át hetek, hónapok alatt. Az egyik ilyen például a méhnyak tágulás. Szülés alatt fontos, hogy a méhnyak legalább 10 cm-re táguljon ki, hogy a baba feje kiférjen rajta. Ez elsőre nagyon ijesztőnek tűnhet, de idővel minden visszatér a normális kerékvágásba.

3, A nők jobban kezelik a fájdalmat.

A nők több fájdalmat tudnak elviselni, mint a férfiak, ám ez nagy mértékben függ attól, is, hogy hogyan működik az agyuk. Néhány tanulmány kimutatta, hogy a nők sokkal gyorsabban megfeledkeznek a fájdalomról, aminek következtében már nem érzékelik annyira, mint az erősebbik nem képviselői. A nők fájdalomküszöbe egyébként 9-szer erősebb, mint a pasiké.

4, A nőknek jobb állóképességük van.

Egyes tanulmányok kimutatták, hogy a nők 75%-kal jobb állóképességgel rendelkeznek, mint a férfiak. Ennek oka a hormonjaikban rejlik, ugyanis úgy vélik, hogy az ösztrogén nevű hormon felelős azért, hogy jobban ellenállnak a fáradtságnak.

5, A nők bőre nagyon érzékeny.

A nők bőre 25%-kal vékonyabb, mint a férfiaké, pontosan emiatt reagál érzékenyebben a tapintásra és simogatásra. Sőt ennek van negatív oldala is, mivel így hajlamosabbak a ráncosodásra és az öregedésre is.

6, A nő hangulata a hormonjaitól függ.

Sajnos nem minden nő veszi észre, hogy a menstruációs ciklus napjai mennyire befolyásolják őt. Mivel a hormonok szintje folyamatosan változik az agyban és testben, így azok megváltoztatják a nő energiaszintjét és kedvét is.

A nők a menstruációs ciklus 10. napjában teljesen megváltoznak, sokkal vonzóbb és nőiesebb ruhákat vesznek fel, hogy felkeltsék a potenciális partnerek figyelmét. Egy hétre rá, mikor a progeszteron nevű hormon szintje megemelkedik, a nők inkább otthon ülnek és teát szürcsölnek, miközben párjuk ölelgeti őket.

A következő héten általában a sírás kerülgeti őket, és hangulatuk is a béka feneke alatt van. A legrosszabb időszak egy-két nappal a vérzés előtt jelentkezik.

7, A nők kétszer élik át a serdülőkorukat.

A nők általában 40 éves koruk után élik meg újra a serdülőkorukat. Általában olyan tünetek jelentkezhetnek, mint a szabálytalan menstruációs vérzés, fokozott izzadás, és egyéb kellemetlenségek. Ezt természetesen a hormonszint változása befolyásolja, ami annyira felborulhat, hogy akár úgy is viselkedhetnek, mint a tinédzserek

8, A nők remekül tudnak arcról olvasni.

A nőknek van egy olyan természetfeletti képessége, amivel képesek bárki arcáról olvasni és szó szerint tökéletesen dekódolni mások érzelmeit és érzéseit. Ez segít nekik abban, hogy jobban megértsék az embereket, sőt könnyebben kommunikáljanak velük. Egyes tanulmányok szerint a nők sokkal jobban emlékeznek az arcvonásokra, mint a férfiak.

9. A nők nagyon jól állnak a szavakkal.
Amikor önmagunk kifejezésére kerül sor, senki sem hasonlítható össze a nőkkel. Kiderült, hogy ennek a jelenségnek még anatómiai magyarázata is van: a nőknek az agykérge nagyobb, amely befolyásolja a nyelvi készségeket.

A nők körülbelül 20 000 szót mondanak ki naponta, ami 13 ezer szóval több, mint amit az átlagos férfi mond.

A fent említett tények közül melyik lepett meg legjobban?

loading...