Menü Bezárás

Íme a 21 éves lány, aki már körbe utazta a világot

A mai világban már sokkal egyszerűbb megszervezni egy utazást. Sokkal olcsóbbak a repülőjegyek, valamint a szállás is, ráadásul az internetnek köszönhetően akár pár kattintással, bármit  le tudunk szervezni. Emiatt nagy divat lett az utazgatás, főleg a fiatalok körében, akik igyekeznek kihasználni a fapados járatokat, és a filléres szálláshelyek kínálta lehetőségeket.

Amennyiben azt hinnéd, hogy te egy világ látott ember vagy, aki rengeteget utazik, nos, akkor érdemes vetned egy pillantást erre a fiatal lányra. Lei Alford mindössze 21 éves, azaz az Egyesült Államokban csak most lett nagykorú, ennek ellenére azonban már a világ összes országában megfordult. Hihetetlen igaz?

Nyilván ehhez nem kevés pénz szükséges, amit valószínűleg a szülők finanszíroztak, de lássuk be: Feltéve, hogy megnyernénk a lottót, biztosan mi is tervbe vennénk, hogy a világ összes országát meglátogassuk.

Olyan országok is vannak a listán, ahova a saját épségünk érdekében talán nem szívesen merészkednénk be, azonban Lei-át nem rémisztette vissza semmi sem.

Szinte hihetetlen, hogy mennyi kalanddal lehetett gazdagabb. Most mutatunk pár képet Lei elképesztő föld körüli útjáról.

Ukrajnában.

Pakisztán környékén.

Madagaszkáron.

A gyönyörű Szamoa.

Jordánia.

Ez itt Mexikó egyik csodás barlangja.

Venezuelai vízesés.

Litvániában.

A híres Pakisztán területén.

Zimbabwe.

Ilyen a kambodzsai természet.

Észak – Korea.

Afrikai krokodil tanulmányozás.

Türkmenisztán.

Hawaii paradicsom.

Srí Lanka veszélyes vidékei.

Venezuela tengerpartja.

Az Egyesült Arab Emírségek.

 

Franciaország.

Afganisztánban.

Venezuelai csónakázás.

Egyiptom.

Egy indonéziai vízesés.

loading...