Menü Bezárás

Leleplezünk 13 terhességi mítoszt, hogy segítsünk minden leendő anyának

A statisztikák szerint a kisbabát tervező párok mindössze 30%-ának sikerül első körben, 85%-uknak 12 hónapon belül, a többeknek pedig legalább néhány évre, sőt akár orvosi beavatkozásra is szükségük van a megtermékenyítéshez. Szinte az összes jövendőbeli édesanya, bármeddig is tartson mire összejön a baba, elolvas mindent a terhességről, azért, hogy biztosan semmi probléma ne legyen a gyermekével. Sajnos rengeteg téves és pontatlan információ található az interneten, némelyikük pedig akár káros is lehet.

Összegyűjtöttünk néhány felkapott „tudományos” tényt és javaslatot, amikkel a várandós nők találkozhatnak az interneten, s megmagyarázzuk, miért is nem szabad mindent komolyan venni.

1. A SZÉLES CSÍPŐNEK KÖSZÖNHETŐEN KÖNNYEBB A SZÜLÉS

A szélesebb csípőt főként a legnagyobb és legfentebb található részre értjük. Igazság szerint, ennek semmi köze nincs a szülőcsatorna méretéhez. A medencéd közepén található kör alakú lyuk mérete és alakja az, ami számít. Ezt nevezzük „medence bemenetnek”, s egy kis csípőjű nőnek is lehet ugyanakkora, mint egy szélesebb csípőjüket.

2. A POCAK MÉRETE ÉS ALAKJA MEGMUTATJA, HOGY FIÚT VAGY LÁNYT VÁRSZ

Igazán könnyű lenne, ha ezzel a módszerrel kimutathatnánk egy baba nemét, sajnos azonban ez nem ilyen egyszerű. Két dolog van hatással egy várandós nő hasának alakjára és méretére: a magzat mérete és a méhen belüli pozíciója.

3. A TÖBBSZÖRI ULTRAHANG NEM BIZTONSÁGOS A BABÁRA NÉZVE

Nincs rá tudományos bizonyíték, hogy a megfelelően alkalmazott, szülés előtti ultrahang káros hatással lenne az anyára vagy a magzatra. Az ultrahang során nem használnak sugárzást, mindössze nagyfrekvenciájú hanghullámokat használnak, amelyeknek köszönhetően kép készülhet a babáról.

Ezeknek a hullámoknak az intenzitása igen alacsony, az eljárás pedig nagyon gyors. Az egyetlen kockázat, ha szükségtelenül túl sokáig tart az eljárás vagy, ha egy szakképzetlen személy használja az eszközt.

4. ROSSZ A BABÁNAK, HA A HASADON FEKSZEL

A baba mélyen az izmos méhen belül helyezkedik el, ahol mindentől védve van. Egy várandós nő addig fekhet vagy akár alhat a pocakján, amíg csak kényelmes. Ha jól érzed magad így, nem árthatsz a babának.

5. NEM FUTHATSZ TERHESEN

A terhesség nem jelenti, hogy fel kell adnod a futást. Ha egy nő komplikációmentes a várandóssága alatt, teljesen biztonságos, sőt egészséges a futás. Persze, ha olyan komplikációk lépnek fel, mint a megemelkedett vérnyomás, ha már többször próbálkoztatok a megtermékenyítéssel, vagy épp ha egyszerűen csak korábban nem futottál.

6. A REGGELI ROSSZULLÉTEK CSAK REGGEL KÍNOZNAK, ÉS CSAK AZ ELSŐ TRIMESZTERBEN

A reggeli rosszullétek gyakori tünetei a terhességnek. A várandós nők 80%-a tapasztalja valamilyen formában, de mindössze 2%-uk szenved tőle csak reggel. A neve ellenére, a nap bármely szakában előjöhet. Néhány szakértő még azt is javasolta, hogy nevezzük inkább „egész napos rosszullétnek.”

Az esetek többségében az első trimeszter után megszűnik, ám a várandós nők 20%-a egészen a szülésig tapasztal rosszulléteket.

7. NEM EMELHETED FEL A KARODAT A FEJED FÖLÉ, MERT MEGFOJTHATJA A BABÁT

Ha felemeled a karodat, a köldökzsinór nem tekeredhet rá a baba nyakára – ez biztosan csupán egy mítosz. Az igazság, hogy ennek a mozdulatnak egyáltalán nincs hatása a köldökzsinórra.

Emellett rengeteg gyermek születik úgy, hogy rá van tekeredve a köldökzsinór a nyakukra, s az orvosok általában egy-két mozdulattal el is távolítják róla.

8. MEG KELL SZABADULNOD A MACSKÁDTÓL

A macskák hordozhatják a toxoplazmózis nevű igen ritka betegséget, ami születési rendellenességet okozhat az újszülötteknél. De ez nem azt jelenti, hogy azonnal túl kell adnod a kisállatodon, amint teherbe esel.

Kerüld el azonban az alomtakarítást. Ha pedig senki nem csinálja meg helyetted, ne felejtsd el az egyszer használatos kesztyűket és utána mosd meg a kezed azonnal. A legkönnyebben úgy találkozhatsz a toxoplazmózis nevű betegséggel, ha nyers vagy félig sült/főtt húst fogyasztasz.

9. MINDEN NŐ BOLDOG A TERHESSÉG ALATT – EZ ÉLETED LEGJOBB IDŐSZAKA!

Mindenki úgy gondolja, hogy egy nő életében a terhesség a legboldogabb időszaka, ám a legtöbb várandós nő stresszel, zavarodott, fél, s más boldogtalan érzések kerítik hatalmába. Sőt, a nők 14-23%-a még a depresszió tüneteit is felfedezi magán terhessége alatt.

Ez a hormonváltozásoknak tudható be, ami kihat az agyra. A depressziót mindenképp kezelni kell, különben kockázatot jelenthet mind az édesanyára, mind a babára.

10. NORMÁLIS EGYSZER-EGYSZER ALKOHOLT FOGYASZTANI

Amikor egy várandós nő megiszik egy pohár bort vagy sört, akkor bizony a baba is. Az alkohol szabadon átjut a méhlepényen. Ha a terhesség alatt iszol, a kisbabád nagyobb valószínűséggel születhet valamilyen fizikai, mentális vagy idegrendszeri betegséggel.

Ennek a jelenségnek még tudományos neve is van: magzati alkohol spektrum zavarok. Épp azért, mert egy orvos sem tudja megmondani, hogy mennyi az a mennyiségű alkohol, ami ilyen problémákat okozhat, az alkoholfogyasztás egyáltalán nem biztonságos, s jobb, ha teljesen elkerülöd a terhességed alatt.

11. SZÜLÉS KÖZBEN AZ ÖSSZES PLUSZSÚLY ELTŰNIK

A terhességi testsúly a baba súlya, a méhlepény, a növekvő méh és a mellek, továbbá a megnövekedett vér- és folyadékszint, valamint egy kis plusz zsír kombinációja. A szülés után azonnal elveszíted a baba súlyát, a méhlepényt és a magzatvizet.

A következő néhány hónapban el kellene tűnnie a folyadék mennyiségének is, s ami marad, az a plusz zsír, amit a nők a terhesség alatt szednek fel. Az, hogy mennyi idő alatt tudsz megszabadulni tőle, attól függ, hogy mennyit híztál.

12. A CSÁSZÁRMETSZÉS AZ EGYSZERŰBB

Sok várandós nő preferálja a császármetszést a természetes szüléssel szemben, még akkor is, ha nincs rá orvosi indok. Ennek oka, hogy sokan úgy hiszik, a császármetszés kevésbé fájdalmas és biztonságosabb. Legalábbis néhány megbízhatatlan forrás szerint így van.

A valóságban a császármetszés is fájdalmas, de a természetes szüléssel ellentétben, ez a baba megszületése után kezd el fájni, sőt akár a későbbiekben komplikációk is felléphetnek. A császármetszést csak akkor ajánlják az orvosok, ha az édesanya vagy a gyermek életének megmentése múlik rajta.

13. A MAGZATRA NINCS HATÁSSAL, AMI A KINTI VILÁGBAN TÖRTÉNIK

Éveken át úgy gondolták, hogy a kisbabák a külső világ ismerete nélkül jönnek a világra. Az orvosok mára felfedezték, hogy a babák hallják a hangokat, főként édesanyjukét, ami megnyugtatja őket.

Ezen kívül még a fényeket is látják, s elfordulnak, ha túl világos van. Képesek megízlelni az ételt úgy, hogy beszippantják, vagy megnyalják a méhlepényt és a méhfalat. Sőt, álmodnak róla és reagálnak a körülöttük lévő világra. Tehát igencsak hatással van rájuk minden, ami kint történik.

Ne higgy el mindent, amit online olvasol vagy épp, amit a nagymamád mond, hacsak nem egy szülész.

loading...