Menü Bezárás

Másfél évig utaztak ugyanazon a vonaton, mire végre összejöttek – már 2 gyerekük van

Zoe történetét a The Day We Met című honlap írta meg. Ha elolvasod, biztosan újra hinni fogsz abban, hogy van esély a szerelemre.

“A mai napig emlékszem rá, amikor reggel, munkába menet megláttam Markot a vágány mellett. Már ismerős volt mindenki arca, akikkel általában együtt utaztam reggelente, azonban egy jóképű idegen új volt köztük. Részemről szerelem volt első látásra. Tudom, ez mekkora őrültségnek hangzik, de így éreztem. A rákövetkező hetekben minden reggel ugyanazzal a vonattal mentünk dolgozni.

Addig szinte csak farmert és tornacipőt hordtam, onnantól kezdve azonban több energiát fektettem abba, hogyan öltözöm fel reggel. Még a kollégáim is tudtak róla, és mindig megkérdezték, mi volt ma a vonatos sráccal, mit viselt, és felnézett-e. Az utolsó kérdésre a válaszom sajnos mindig nem volt, ugyanis sosem nézett fel.

Egyik reggel aztán direkt elejtettem a vonatjegyem, úgy, hogy odaessen elé, és reméltem, hogy utána elkezdünk beszélgetni. Éveknek éreztem azt a pár pillanatot, mire végre felnézett a könyvéből, és észrevette a jegyem is.

Végül felvette, és odaadta nekem, de annyira ideges voltam, hogy csak egyszerűen megköszöntem, ennyi volt az egész beszélgetésünk.

Ezek után újabb sóvárgással teli hónapok következtek. A születésnapom hozta meg a fordulatot, amikor eldöntöttem, hogy ez a különleges nap valami igazán bátor lépést érdemel.

Ahhoz persze túl félénk voltam, hogy megszólítsam, így inkább levelet írtam neki, amit a leszállásom előtti utolsó pillanatban adtam oda. Így nem kellett látnom az arcát, amikor elolvassa. A levélben randira hívtam, és leírtam az e-mail-címem is.

A nap további részében izgatottan vártam arra, hogy vajon fog-e írni nekem. Már fél 6 volt, amikor végre az olvasatlan levelek között ott volt az övé is, az e-mail tárgya pedig az volt: ‘A srác a vonatról.’ Alig akartam elhinni, és bolond módjára hangosan kiabáltam kollégáimnak, hogy visszaírt. Aztán elolvastam a levelét is:

‘Köszönöm, ez nagyon kedves dolog volt tőled, nekem sosem lett volna bátorságom ilyesmihez. Sajnos azonban van barátnőm, és nem hiszem, hogy ő különösebben örülne, ha meginnék veled valamit. Boldog születésnapot. Remélem szép napod lesz.’

Ennyi volt tehát a történet, újra együtt ingáztunk reggelente a munkahelyünkre, csöndben ülve. 8 hónappal később legnagyobb meglepetésemre újra e-mailt kaptam tőle, amiben elmesélte, hogy hat hónapja szakítottak a barátnőjével, és azóta is folyamatosan rám gondol.

Végre feltette azt a kérdést, amire már másfél éve vártam: ‘Meginnál velem valamit?’

Gondolom sejted, mi volt a válaszom. Már másnap találkoztunk. A legmeglepőbb az egészben mégis az volt, hogy Mark pontosan olyan volt, mint amilyennek elképzeltem. Egyetlen kellemetlen pillanat sem volt az első randinkon, nagyon sok közös volt bennünk. Három hónappal később összeköltöztünk. Három évre rá pedig, amikor éppen Ausztráliában nyaraltunk és vonattal utaztunk, Mark megkérte a kezem.

Ma már két gyermekünk van, a romantikus komédiának beillő történetünkből pedig könyv íródott. Majdnem 13 év telt el az első randink óta, 13 éve vagyunk szerelmesek egymásba. Na jó, én Markba igazából 14 és fél éve, de ki tartja ezt számon. A lényeg, hogy semmit nem bántam meg, hiszen a vonatos srác mára a férjem, és jobban szeretjük egymást, mint valaha.

Azoknak pedig, akik a történetemet olvassák, a következőt üzenem. Ha izgulsz amiatt, hogy megtedd-e az első lépést, soha ne feledd, mi a legrosszabb, ami történhet? Ha udvarias vagy és tisztelettudó, akkor a legrosszabb az lehet, hogy nemet mondanak, de legalább nem ezen fogsz őrlődni életed végéig. És mi a legjobb, ami történhet? Lehet, hogy szerencséd lesz, és megtalálod a lelki társadat, akivel leélheted az egész életed.”

loading...