Menü Bezárás

Retró üdítők, amik közül csak egy volt magyar – melyik volt a kedvenced?

A régi, balatoni nyarak illata Pálma gumimatraccal és bambival, a SZOT üdülők strandján… Ezt mind újraélheted vagy megismerheted a Tó-retro blog írásaiból.

A hatvanas években, Magyarországon az üdítőital kiválasztása egy büfében nem állította bonyolult feladat elé a gyermekeket. Az itallapon a Bambi és az Utasüdítő mellett a – talán még katasztrofálisabb – Almuska szerepelt, és persze a helyi keverésű szörpök. Ilyen kínálat mellett nem csoda, hogy 1967-ben az egy főre jutó üdítőital-fogyasztás alig 4 literre rúgott évente. Mivel azonban az alkoholizmus reneszánszát élte az országban, így jónak tűnt az elképzelés, hogy az alkoholmentes italok repertoárjának szélesítésével szó szerint alternatívát adjanak a melegben tikkadozó emberek kezébe.

Csakhogy erre az ötletre a magyar gazdaság akkori szereplői koránt sem voltak felkészülve, így az a faramuci helyzet állt elő, hogy a proletárok – tudtukon kívül – hamarosan belekóstolhattak a nyugat ízeibe a balatoni strandokon is, miközben a legmagyarabb hekket – valójában Argentínából érkezett – öblögették le egy meleg napon.

Ha egy kvízben felsorolnák a Kádár kor legjellegzetesebb üdítőitalait, bizony elég kevés esetben lenne a helyes válasz, hogy azok magyarok voltak. A piac felélesztésére ugyanis nyugati gépsorokat és velük együtt gyártási licenceket vásárolt az ország, melyekért többnyire termékkel fizettek. A gépsorokat legtöbbször öt év alatt fizették ki ilyen módon, majd ezek után a magyar gyár birtokába kerültek. A licencdíjakat persze addig kellett ellentételezni, míg a gyártás folyt, bár általában nem üdítőitallal, hanem más, kurrens magyar termékekkel. Bizony gyermekkorunk kedvenc, szénsavas itókáiból leginkább csak azok készültek magyar alapanyagból, melyek szőlő vagy éppen alma ízesítésűek voltak (persze itt is akadt kivétel). De nézzük csak sorba:

Nem nehéz kitalálni, hogy a kólák, elsősorban a Coca Cola és a Pepsi vonaton vagy éppen kamionon ideszállított sűrítményként kezdte a pályafutását, hiszen ezek a cégek már akkoriban is komoly múltra tekintettek vissza. Magyarországon ezekhez csak vizet, szénsavat, üveget és kupakot adtak hozzá.

Ez utóbbiak egyébként nem mentek mindig gördülékenyen, hiszen a kecskeméti üveggyár gyakran nem bírta a tempót és ilyenkor akár másfél hétre is megakadt a termelés az üdítő gyárakban. Szintén erre a mintára készült – noha ízük alapján akár másolatnak is hihettük őket – a Quick– és a Vital-cola, melyek NDK-ban, illetve Kínában látták meg a napvilágot.

Ennél sokkalta meglepőbb, hogy 1971 augusztusában jelentettek be egy új szénsavas szőlőital márkát, a Traubisodát, mely azóta a kultúránk részévé vált, ám kemény licencforintokat fizettünk minden egyes legyártott üveg után. Talán éppen a mostanában új életre kelt, zöld üveges üdítő története a legmeglepőbb, hiszen az magyar szőlőből és vízből készült hazánkban. Ennek ellenére a recepturáért és a név használatáért megérte fizetni az osztrák Mose cégnek.

Na de a diétás vonalon azért voltak igazi hungaricumjaink! – hördülhetnénk fel ezen a ponton, de sajnos ebben is tévednénk. A fogyókúrázók és cukorbetegek két hazai nagyágyúja a Deit, és a kevésbé szép karriert befutott Arola szintén szörpként érkezett az országba. A hozzáadott cukorral készült, ezért inkább csak a fogyni vágyóknak ajánlott Arola az osztrák Shubert Arco gyáraiból került a Békéscsabai Üdítőipari Vállalat üzemébe, palackozásra, míg a cukormentes Deit jogdíjai a szintén ausztriai Kajo számláit gyarapították.

Hollandiából érkezett hozzánk az egyik legismertebb Kádár kori ital, a Sztár, melynek szirupját a Naarden cégtől kellett utánrendelni. De még az Olympos narancs- és citromlevek (ebből volt 2,5 dl-es, szénsavas változat is – szerk.) is csak a palackjaikba kerültek magyar földön, miután egy kamion elhozta őket a görögországi gyárból, ahogyan az Arany Gyömbérért is a Canada Dry tartotta a markát.

A proletárok pedig hamar rákaptak a bőség ízére, így a hetvenes évek közepére tízszeresére, vagyis 40 literre nőtt a fejenkénti, éves üdítőfogyasztás. Az ezek után fizetett jogdíjak azonban hatalmas terheket róttak a nemzetgazdaságra, így szükségessé vált egy erős, magyar márka létrehozása. A márkát pedig itt szó szerint kell érteni, hiszen a Borgazdasági Vállalatok Trösztje útjára indította a Márka üdítőitalokat. Akkoriban az már csak keveseket zavart, hogy ez a lépés erőn felül terheli meg a magyar mezőgazdaságot, így a kezdetben hazai alapanyagú üdítőitalként reklámozott Márka gyártása hamar importkényszerbe hozta az országot.

VIDEÓ: Márka! Itta már ma?

Ahogy már korábban is említettük az alma és a szőlő alapú szénsavas italok valóban magyar gyümölcsből készültek, ám a Márka két zászlóshajója, a meggy és a málna esetében koránt sem volt ilyen egyértelmű a helyzet. Mivel a mezőgazdaság csak rövid ideig tudta kiszolgálni az igényeket így csakhamar Jugoszláv gyümölcsök kerültek a keverőüstökbe, míg a későbbiekben még tovább nőtt a görög áruforgalom is. A legmagyarabbnak tervezett üdítőmárka ugyanis egymás után dobta piacra az olyan egzotikus ízeket, mint a narancs, a mangó vagy éppen az ananász.

loading...