Skip to content
Vasárnap délelőtt a falusi templomban éppen véget ér a mise. A hívek már készülődnek hazafelé, amikor a plébános még egyszer a mikrofonhoz lép, és komoly arccal megszólal:
– Kedves testvéreim! Mielőtt elengedném önöket, szeretnék még valami fontosról beszélni. Bizonyára mindannyian látják, hogy szeretett templomunkra már nagyon ráférne egy alapos felújítás.
A hívek összenéznek, a plébános pedig folytatja:
– A tető több helyen beázik, a falakról hullik a vakolat, az orgona pedig olyan állapotban van, hogy lassan már csak imádkozni tudunk érte. A felújítás azonban rengeteg pénzbe kerül, ezért arra kérem önöket, hogy aki teheti, lehetőségeihez mérten támogassa az Úr házának rendbehozatalát!
A templomban síri csend támad. Néhányan zavartan köhécselnek, mások a cipőjüket nézegetik, de jelentkező egyelőre nincs.
– Testvéreim, ne feledjék, hogy minden adomány számít! – próbálkozik újra a plébános. – Akár néhány ezer forint is nagy segítség lehet, ha sokan összefogunk.
Ekkor a harmadik padsorból váratlanul feláll egy feltűnően csinos nő, akit az egész falu jól ismer. Ő ugyanis a környék legismertebb örömlánya.
– Tisztelendő atyám! Én szívesen hozzájárulnék a templom felújításához!
A plébános meglepetten felkapja a fejét.
– Igazán? És mekkora összegre gondolt, kedvesem?
– Ötszázezer forintot szeretnék felajánlani. Remélem, abból már rendbe lehetne hozni legalább a tető egy részét!
A templomban azonnal megindul a suttogás. Az asszonyok összenéznek, néhány férfi zavartan megköszörüli a torkát, a plébános pedig elkerekedett szemmel mered a nőre.
– Ötszázezer forintot?! – kérdezi hitetlenkedve. – De hát… mindenki pontosan tudja, hogy miből keresi a kenyerét!
– Természetesen, atyám. De attól még szeretném támogatni a templomot!
A plébános határozottan megrázza a fejét.
– Nem, kedvesem! Ezt az adományt nem fogadhatom el! Az egyháznak nincs szüksége bűnös úton szerzett pénzre! Az Úr házát nem építhetjük ilyen bevételből!
A nő csalódottan visszaül a helyére. A templomban ismét néma csend lesz, senki sem mer megszólalni.
Ekkor a hátsó padsorból lassan feláll egy idős férfi, aki már évtizedek óta minden vasárnap ott ül a misén.
– Tisztelendő úr! Szerintem azért gondolja ezt még egyszer át!
A plébános rosszallóan néz rá.
– Ugyan miért kellene, János bátyám? Világosan elmondtam, hogy ilyen pénzt nem fogadhatunk el!
Az öreg nyugodtan megvonja a vállát, majd hangosan megszólal:
– Fogadja csak el, tisztelendő úr!
– De mégis miért tenném?!
– Mert az a pénz is a hívektől jött!