A Kultuszminisztériumban kiadják az irányelvet, hogy az oktatást sokkal praktikusabban, sokkal életszerűbbé kell alakítani. A tanítónő: – Gyerekek, ma a telefonálásról lesz szó. Bekapcsolom a hangszórót és felhívok egy tetszőleges számot. Kapcsolás, aztán:
– Itt Horváth-lakás.
– Jó napot kívánok, szeretnék Zolikával beszélni.
– Bocsánat asszonyom, de nekünk nincs Zolikánk. Valószínűleg egy hibás számot tetszett felhívni. Kezét csókolom!
– Látjátok gyerekek, így viselkedik egy jól nevelt, udvarias ember az alapfokon. A tanítónő felhívja ugyanazt a számot még egyszer.
– Itt Horváth-lakás.
– Jó napot kívánok, szeretnék Zolikával beszélni.
– Hát kérem, maga engem az előbb hívott fel. Még egyszer: Itt nincs egyetlen egy Zolika sem! Megértette?
Hallottátok, hogy reagál egy ember a második fokon. Most jön a legmagasabb fok. A tanító néni felhívja ugyanazt a számot:
– Itt Horváth-lakás.
– Jó napot kívánok, szeretnék Zolikával beszélni.
– Már megint te vagy, te hülye k..va? Menjél vissza a jó k..va anyádba, ahonnan jöttél. Vagy gyagya vagy, vagy engem akarsz csesztetni.
Gyerekek, ez a felizgatottság legmagasabb foka. Egy vörös hajú gyerek jelentkezik az utolsó sorból: – Tanító néni, szerintem még ennél is van egy magasabb fokozat! – Mutasd meg, Jenőke. A gyerek felhívja ugyanazt a számot: – Itt Horváth-lakás.
– Zolika vagyok,….nem kerestek?
