Menü Bezárás

Háziállatként tartott mókus űzte el a betörőt

Ha valaki házőrző állatot szeretne, elsősorban a nagytestű kutyák között keresgél, pedig úgy tűnik, egy apró mókus is tökéletesen megfelel a célnak – írja a 24.hu egy idahoi hirportálra hivatkozva.

Az idahói Meridianben élő Adam Pearl rögtön tudta, hogy valami nincs rendben, amint hazaért kedden délután. Amikor észrevette, hogy valaki megpróbálta felfeszíteni a dolgozószobában álló fegyverszekrényt, azonnal értesítette a rendőrséget.

A hívásra Ashley Turner nyomozó érkezett a házhoz. Miközben a tulajdonossal beszélt, meglepettem vett észre egy apró, de gyors árnyat az egyik szobából a másikba suhanni. Pearl elmagyarázta neki, hogy az csak Joey, a család háziállatként tartott mókusa.

Turner megkezdte a nyomozást és néhány órával később vissza is tért a házhoz, Pearl néhány ellopott, személyes tárgyával. A nyomozó közölte, elfogták a gyanúsítottat, akinek a kezeit csúnya sebek borították. A betörő a kihallgatásán elmondta, amint behatolt a házba, a mókus azonnal megtámadta, és nem szállt le róla, míg menekülőre nem fogta. Sokkal több dolgot lophatott volna el, és fegyverszekrény feltörését sem kellett volna félbehagynia, ha nincs Joey, a házőrző mókus.

loading...