Menü Bezárás

18 ember, akik hosszú utat tettek meg, hogy célba érjenek, de végül sikerült nekik

Sajnálatos módon nem sok emberben van annyi kitartás és akaraterő, hogy megvárja míg eléri a céljait, ezért már az elején vagy félúton feladja a küzdelmeket. Persze nem mondjuk, hogy egy bizonyos cél eléréséhez nem kell éveket várni, ám amikor a kitartás kifizetődik, annál nincs is boldogabb dolog a világon. Gondolj csak bele, milyen jó mikor jó néhány év kemény munkája után végre előléptetnek, vagy mikor 10-20 év várakozás után végre rád talál a boldogság egy kisállat képében. Mai posztunkban olyan fotókat szedtünk össze, amik egyértelműen igazolják, hogy a türelem rózsát terem és azzal bármilyen cél elérhető.

1, A bal oldali kép 2015-ben készült rólam mikor először kezdtem egy négy csillagos szálloda recepcióján a jobb oldali pedig két nappal ezelőtt, mikor menedzserré léptettek elő.

2, Ezt a kutyust négy év menhelyi lét után fogadtuk örökbe, és ilyen hálás azért, hogy megmentettük.

3, Négy évig tartó depresszióval és tachikardiaval folytatott küzdelem után, elhatároztam, hogy megműttetem magam, hogy végre teljes életet élhessek.

4, A család egy cicát szeretett volna örökbe fogadni a menhelyről, de meglátták ezt a kutyust, és nem tudtak neki ellenállni.

5, Édesanyám és a saját gyermekkönyve. Élete legnagyobb álma volt, hogy író lehessen, és most végre teljesült a kívánsága.

6, Az unokahúgom nagyon félt a kutyáktól és az ugatásuktól. Keményen dolgozott azon, hogy meg tudjon barátkozni a kutyámmal és most büszkén állt a kamera elé úgy, hogy ő fogta a pórázt.

7, 24 évet vártam arra, hogy saját kiskutyám legyen. Ma végre ennek is eljött a napja és iszonyú boldog vagyok.

8, Július 4-én lettem egyszerre apa és amerikai állampolgár. El sem tudom mondani mennyire boldog vagyok, hogy ez megtörtént.

9, Tíz éven keresztül rejtettem el folyamatosan a mosolyomat, mert szégyelltem, hogy a fogaim össze-vissza állnak. Most, hogy megcsináltattam, már bátran merek mosolyogni.

10, 2 évnél tovább sosem voltam senkivel kapcsolatban. A 40 felé araszolva kezdtem elveszíteni a reményt, hogy valaha is boldog párkapcsolatban fogok élni. Egy nap találkoztam a jelenlegi párommal, aki néhány hónap után megkérte a kezem és én igent mondtam.

11, Édesanyámnak éveken át mondtam, mennyire fontos, hogy egyen egy hobbija. Ezen a héten végre elkezdett festeni, és olyan büszke vagyok rá…

12, Júliusban végre meglátogathattam azt a helyet, amit mindig is meg szerettem volna nézni, vagyis a Grand Kanyont. Olyan voltam, mint egy vadalma.

13, A diploma megszerzése után hatalmas mázlim volt, mert sikerült elhelyezkednem egy iskolában. Köszöntsétek a suli új matektanárát.

14, A sok rossz szomszéd és elviselhetetlen körülmény valamint 9 év után sikerült végre megvennünk álmaink házát.

15, Egész életemben egy kutyára vágytam, de sosem találtam meg a megfelelőt. Amikor egy nap elmentem sétálni, a házamtól nem messze ott kóborolt ez a cukiság. Azonnal szerelem volt és haza is hoztam.

16, Ugyanazzal a légiutas-kísérővel készítettem képet 15 év elteltével. Annyi a különbség, hogy a jobb oldali fotón már munkatársak vagyunk.

17. „A produkciós csapatunk megkapta a legjobb filmért járó díjat! Amszterdamba megyünk versenyezni a legjobb filmkészítőkkel. “

18, “Ma hallottam a saját dalom a rádióban! Ez egy helyi állomás, de még mindig boldog vagyok. ”

loading...