Menü Bezárás

8 népszerű bűvésztrükk, melyről most végérvényesen lehull a lepel

Emberi mivoltunkból fakadóan, egészen gyerekkorunk óta különös vonzódást érzünk a megmagyarázhatatlan, már-már a józan ész határait súroló, emberfeletti mutatványok iránt, melynek nagymesterei a bűvészek vagy más néven illuzionisták. Bármennyire is szeretnénk hinni, hogy létező ,,varázslatokról” van szó, a helyzet az, hogy valójában csak jól megtervezett, profin végrehajtott átverések ezek, semmi több. A nagy kérdés már csak az: ,,hogyan csinálják őket?!” Az alábbiakban 8 népszerű bűvésztrükk kulisszái mögé teszünk betekintést, illetve meg is mutatjuk, hogyan csinálhatjátok meg azokat saját magatok…

Nyúl a kalapban trükk

Ennek a trükknek a végrehajtásához szükségünk lesz egy nyúlra, egy terítővel borított asztalra (kampóval az oldalán), egy színes ruhadarabra, egy fekete zsákra és egy cilinderre.

Tegyük a nyulat a zsákba, majd akasszuk az asztal oldalán található kampóra. A cilindert helyezzük az asztal széléhez úgy, hogy megfordításakor a nyúllal teli zsákot úgy tudjuk könnyedén a cilinder belsejébe csempészni, hogy a közönség abból semmit ne vehessen észre. A cilinder mellett található színes ruhadarab csak a show részét képezi, valódi jelentősége nincs, pusztán csak eltereli a közönség figyelmét. Ha mindent jól csináltunk, a bűvésztrükkünknek valahogy így kell kinéznie:

Füstölő ujjak trükk

Ez a trükk meglepően egyszerű, inkább csak az előkészülete igényel némi pepecselést. Először is egy gyufásdobozra lesz hozzá szükségünk, illetve annak egyik dörzsfelülettel ellátott oldalára, melynek el kell távolítanunk a belső, karton bélését. Ezután tegyük egy tányérra, gyújtsuk fel a dörzsfelületet, majd hagyjuk, hogy elégjen. A tányéron maradt ,,kosz” valójában foszfor, ez fogja elvégezni helyettünk a trükköt. Vigyük fel az egyik ujjunkra, (ha féltjük a bőrünk, használjunk kesztyűt) majd kezdjük el azt dörzsölni és voilá, ha mindent jól csináltunk, akkor a mutatványunk az alábbihoz hasonlóan fog kinézni…

Kanálhajlítás trükk

Ha valami, akkor a kanálhajlítás aztán tényleg azon trükkök közé tartozik, melyet ezerféleképpen hajthatunk végre. Csinálhatjuk a képen látható módon, vagyis egy előre levágott kanál végével keltve az illúziót, vagy a videóban látható módon, amikor is ,,befűrészelték” annak nyakát, majd a trükk közben egyszerűen eltörték azt, így keltve a közönséget lenyűgöző illúziót. Számtalan más mód is létezik persze a kanálhajlítás kivitelezésére, mi most ezt a kettőt szemeltük ki közülük…

,,Levitáló” asszisztens trükk

Ehhez a rendkívül látványos trükkhöz mindenképpen szükség lesz egy beavatott személyre, aki asszisztál nekünk a feladathoz. Ez persze önmagában nem elég, kell még továbbá egy, a bűvész ruhája alá rejtett, egészen a földig leérő speciális emelőszerkezet, melyet úgy kell megtervezni, hogy a segéd súlyát is könnyedén elbírja, ne billenjen tőle meg. A fém szerkezetnek a lány hátán kell egy láthatatlan fekvőfelületet biztosítania, ebből kifolyólag pedig a karikának is nagyobbnak kell lennie, hogy még véletlenül se akadhasson bele a lányt tartó berendezésre. Ez a módszer némileg bonyolult, de rendkívül látványos, ha viszont némileg egyszerűbb megoldást akarunk, akkor érdemes kipróbálnunk az alábbi videóban látható trükköt, melyben egy ,,harmadik láb” segítségével keltik a tökéletes, lenyűgöző illúziót.

,,Cikk-cakk hölgy” illúzió

Ez az egyik legnépszerűbb és legtöbbet látott bűvésztrükk, melynek kivitelezéséhez speciálisan kialakított szerkezetre lesz szükség. Ez az, amibe az asszisztens bemászva képes lesz úgy mozogni, ahogy azt a bűvész kívánja, és amitől a közönségnek garantáltan leesik az álla. Nehéz is lenne mindezt szavakkal leírni, inkább tekintsétek meg az alábbi videót, melyből a trükk minden csínnyát-bínnyát könnyedén elsajátíthatjuk…

Félbevágott asszisztens trükk

Ez a trükk nagyban hasonlít az előzőhöz, ráadásul a bűvészek is előszeretettel alkalmazzák. Maga a trükk itt viszont már jóval egyszerűbb, az egész azon alapul, hogy két (hasonló harisnyájú és cipőjű) asszisztensre lesz hozzá szükség. Míg a bűvész a lányt besegíti a dobozba, az valójában csak annak egy részébe fog bekuporodni, a másik (láb) részben pedig már ott pihen a másik asszisztens, aki csak arra vár, hogy kidughassa a lábát, majd a bűvész széthúzza őket, a félbevágás illúzióját keltve.

Levitáló bűvész illúzió

Ezzel a trükkel leginkább a nagyvárosokba érkező turistákat igyekeznek szédíteni, akiktől természetesen egy kis aprót várnak az ámulatért cserébe. Félreértés persze ne essék, itt sincs semmiféle trükk, pusztán egy ügyesen felállított szerkezet, melynek köszönhetően a bűvész tulajdonképpen egy helyben tud ülni, míg a közönsége azt hiszi, hogy a botja segítségével ,,levitál”. Hogy miként is kerül összeállításra a szerkezet, azt a következő videóban láthatjátok…

Végezetül egy bónusz: Michael Jackson híres ,,bedőlése”

Nincs olyan ember, aki ne ült volna tátott szájjal a tévéképernyő előtt annak idején, azon csodálkozva, hogy miként képes Michael Jackson a fizika szabályait meghazudtoló módon ,,bedőlni” a testével. A valóság némileg kiábrándítóbb, mint amit akkoriban gondoltunk, ugyanis szó sincs emberfeletti képességről, egyszerűen a színpadon elhelyezett szögeknek és a speciális cipőknek köszönhető mindaz, hogy a cipők talpát a szögbe akasztva Jackson és a táncosok képesek voltak erre a bizonyos produkcióra.

loading...